Megérkezett a GrainMonitor mobilapplikációja

Újdonságról számolhatunk be: végre elérhető a GrainMonitor alkalmazás, amivel másodpercek alatt ellenőrizhető a termény állapota, ha többezer kilométerre vagyunk tőle. Na de miben más ez az eddigiekhez képest?

Éppen aktuálisan a nyári szabadságok idejére időzítettük a GrainMonitor applikáció megjelenését, amikor az ember ténylegesen több ezer kilométerre is lehet a terménytől. A legtöbben azért fordultak hozzánk, mert elégedettek a szondával, azonban nyáron – érthető okok miatt – szerettek volna kimozdulni otthonról, így szükségük volt egy távolról is követhető rendszerre. Cégünk emiatt, a szonda létrehozásával párhuzamosan, elkezdte fejleszteni a távoli elérést biztosító programot, és be is vezette 2020. augusztusban a Google-ben, szeptember 1-től Appstore-ba és táblagépeken is elérhető.

Bármikor értesülhetsz a termény állapotáról! Eddig a gazdáknak (vagy segítőiknek) a gabonába szúrt szondát egy webböngészőben kellett ellenőrizni, ami minden alkalommal bejelentkezéssel és többlépéses navigációval járt. Az most bevezetett app ezen segít: nem elég, hogy nem kell minden egyes alkalommal újra bejelentkezni, hanem elegendő csupán egyszer, de bárhol, bármikor egy pillanat alatt meg lehet nézni a telefon segítségével a termény állapotát. A szonda ugyanis elküldi az okostelefonra az adatokat és azokat felhasználóbarát módon meg is jeleníti, így másodpercek alatt képet kaphatunk az amúgy korábban percekig tartó folyamathoz képest. A design kidolgozásakor figyeltünk a képes megjelenésre, infografikákkal és térképpel lehet nyomon követni a termény állapotát.

Természetesen továbbra is meg lehet nézni asztali számítógépen a gabonaszenzort, a telefonra telepített alkalmazás ugyanakkor ergonomikusabb, és a szonda által kapott jelzéseket azonnal láthatjuk, mint például a magas hőmérséklet, vagy ha valaki elmozdította eredeti állapotából az eszközt – utóbbi rendkívül hasznos lopás vagy terménymanipuláció esetén…

Hogyan használható? Az androidos eszközökre a Google Play-ből, az iOS-re az Apple Store-ból tölthetjük le GrainMonitor néven. Regisztráció nincs, mivel az appot csak azok használhatják, akik már vásároltak okosszondát, így őrizzük meg a program exkluzivitását. Vásárláskor teljesen egyedi fiókot hoznuk az ügyfél részére, amihez társítjuk a megvett okoszenzorokat. A bejelentkezés után testreszabható kezdőlap fogadja, melyre például “kitűzhet”, vagyis rögzíthet fontos szenzorokat, ha kiemelten szeretne kezelni 50-100 darabot. Emellett van lehetőség listanézetben, vagy 2D-s raktárnézetben megtekinteni az összes szenzort, utóbbinál jelzi, melyik raktárban melyik szenzor és hol van elhelyezve.

Már dolgozunk egy újabb fejlesztésen is, mellyel a tableteken, iPadokon a nagyobb kijelző segítségével jobb felhasználói élményt tudunk biztosítani a mobil kisebb kijelzőjéhez képest, sőt, nemcsak az értesítések működnek rajta, hanem ceruza-megoldásokkal be lehet majd jelölni, hol találhatók adott raktárban a szenzorok.

Felkeltettük érdeklődésedet? Nézd meg, hogyan működik a GrainMonitor okos gabonaszondánk!

GrainMonitor LLC

GrainMonitor LLC. © 2020 Tous droits réservés.

fr_FRFR

Renner Hajnalka

Segíthetek? Keressen bizalommal!