A raktárajtó mögött – a szemes termények betegségeiről

A szemes termények betakarítása nem kis munka – ám a raktározásuk sem az. Nemcsak azért, mert óriási mennyiségekről van szó az esetek jelentős részében, de azért is, mert helytelen beszállítás és tárolás, illetve a nem megfelelő odafigyelés esetén különböző betegségeket tapasztalhatunk a tárolt terményeknél.

Mire is kell figyelni?

A terményeket tisztán kell beszállítani. Ez az egyik első és legfontosabb lépés. Ugyanígy nagyon fontos a raktárt felkészíteni a termények érkezésére – alapos takarítás és fertőtlenítés előzi meg a beszállítást.

A raktárban két jelentős problémával szembesülhetünk: a melegedéssel és a kártevőkkel.

A kártevők között meg kell említenünk a bogarakat, lepkéket, atkákat, de a gerincesek is ott vannak ebben a sorban. A terményeket károsítják, szennyezik és fertőzhetik is ezek a kártevők. Gázzal lehet védekezni ellenük. Ha nem vezet eredményre a gázzal való védekezés, akkor a károsodott terményt meg kell semmisíteni.

És miért fontos, hogy ne melegedjen a termény?

Maximum három és fél méteres magasság javasolt a gabonák esetében, mint betárolási magasság. Ez azonban csak abban az esetben igaz, ha nedvességtartalma maximum 14%-os és 99 %-os a tisztasága a terménynek. Ellenkező esetben, magasabb nedvességtartalom esetén könnyen tönkre mehet. Fontos tehát, hogy a hőmérséklet ellenőrzése folyamatos legyen egy ilyen raktárban. Ez persze sok munkát és sok odafigyelést is igényel. A raktározás nem fejeződik be azzal a mozdulattal, hogy becsukjuk a raktárajtót – mindig figyelni kell.

A GrainMonitort a folyamatos emberi jelenlét helyettesítésére fejlesztették ki, ezzel sok energiát és erőt felszabadítva a gazdának!

Mi az, ami elválasztja egymásól az 1990-es és a 2000-es évek mezőgazdaságát?

Ez az a folyamat, amit a mezőgazdasági forradalom harmadik nagy kulcskomponensének szokás nevezni, nem más, mint a precíziós gazdálkodás. A két nagy technológiai váltás – a gépek megjelenése és a géntechnológia térhódítása után – ez a folyamat az, amelyről most, a huszonegyedik században foglalkoznunk kell.

Nevezhetjük „okos gazdálkodásnak” is – hiszen ennek a módszernek pontosan az a lényege, hogy a termelés folyamata, a különböző beavatkozások mind-mind azon adatok összeségének felhasználásával és elemzésével történnek, amelyek arra az adott helyre jellemzőek.

Így ez a gazdálkodás műszaki, informatikai és termesztéstechnológiai adatokat elemezve és értékelve lehetővé teszi azt, hogy egy búzatáblán belül akár kisebb egységekben is gondolkodjon a termelő – a meglévő adatok alapján láthatja azt, hogy milyen zónákra osztható egy nagyobb terület.

Egyszerűbben is fogalmazhatunk: a megfelelő helyen, a megfelelő időben a megfelelő terményt termesztjük. Ezt jelenti az okos gazdálkodás – és ennek elérésével vált valóvá egy magasabb szint a mezőgazdaságban. Hatékonyság – és ne feledjük: környezetvédelem is. Ugyanis a bejuttatott műtrágya vagy vegyszer mennyisége is csökkenhet, hiszen az adatokból láthatjuk, mikor van rá valóban szükség.

Szeretnél még több információt megtudni rólunk? Nézd meg a főoldalunkat, ahol még több részletet árulunk el a GrainMonitor-ról!

GrainMonitor LLC

GrainMonitor LLC. © 2020 Tous droits réservés.

fr_FRFR

Renner Hajnalka

Segíthetek? Keressen bizalommal!