2020-ban várható újítás a cégnél

A modern megoldásokat kedvelő gazdák figyelmét biztosan fel fogja kelteni a GrainMonitor 2020-ban tervezett újítása!

Nem kevesebbről van szó, mint egy mobilról irányítható rendszerről, amelynek segítségével a távoli elérés sem lesz akadály többé a mezőgazdaságban. A termelők az applikáción keresztül bárhonnan képesek lesznek felügyelni a terményeiket. A szabadság és a biztos kontroll ezentúl kéz a kézben járnak! A mobil elérésnek köszönhetően nem kell egyiket sem a háttérbe szorítani, a folyamatokat több száz kilométer távolságból is szemmel lehet tartani.

A szolgáltatás legfőbb értéke az, hogy lehetőséget ad a gyors reagálásra!

A pontos dátum még nem ismert, tehát akik szeretnék használni ezt a szolgáltatást azoknak még egy kicsit várniuk kell. Azonban 2020-ban mindenképp elérhető lesz a mobil app.

Mi az, ami elválasztja egymásól az 1990-es és a 2000-es évek mezőgazdaságát?

Ez az a folyamat, amit a mezőgazdasági forradalom harmadik nagy kulcskomponensének szokás nevezni, nem más, mint a precíziós gazdálkodás. A két nagy technológiai váltás – a gépek megjelenése és a géntechnológia térhódítása után – ez a folyamat az, amelyről most, a huszonegyedik században foglalkoznunk kell.

Nevezhetjük „okos gazdálkodásnak” is – hiszen ennek a módszernek pontosan az a lényege, hogy a termelés folyamata, a különböző beavatkozások mind-mind azon adatok összeségének felhasználásával és elemzésével történnek, amelyek arra az adott helyre jellemzőek.

Így ez a gazdálkodás műszaki, informatikai és termesztéstechnológiai adatokat elemezve és értékelve lehetővé teszi azt, hogy egy búzatáblán belül akár kisebb egységekben is gondolkodjon a termelő – a meglévő adatok alapján láthatja azt, hogy milyen zónákra osztható egy nagyobb terület.

Egyszerűbben is fogalmazhatunk: a megfelelő helyen, a megfelelő időben a megfelelő terményt termesztjük. Ezt jelenti az okos gazdálkodás – és ennek elérésével vált valóvá egy magasabb szint a mezőgazdaságban. Hatékonyság – és ne feledjük: környezetvédelem is. Ugyanis a bejuttatott műtrágya vagy vegyszer mennyisége is csökkenhet, hiszen az adatokból láthatjuk, mikor van rá valóban szükség.

Szeretnél még több információt megtudni rólunk? Nézd meg a főoldalunkat, ahol még több részletet árulunk el a GrainMonitor-ról!

GrainMonitor Kft.

GrainMonitor Kft. © 2020 All Rights Reserved.

hu_HUHU

Renner Hajnalka

Segíthetek? Keressen bizalommal!