fbpx

5 + 1 érv – a saját gazdaság mellett

Manapság, a koronavírus idején mindenki sokat van otthon – ez kétségtelenül megnöveli a vállalkozási kedvet az emberek többségében. Sőt, néhány esetben meg is hatványozza azt.

A barkácsolás, a kenyérsütés és az egyéb remek foglalatosság mellett egy dolog miatt biztosan pont „jókor” jött a koronavírus – tavasz van. Lehet kertészkedni, még annak is, aki még sosem próbálta. Miért is kezdje el a földdel való közelebbi megismerést?

Összegyűjtöttünk néhány indokot, hogy meggyőzzük a még kétkedőket is:

Mi az, ami elválasztja egymásól az 1990-es és a 2000-es évek mezőgazdaságát?

Ez az a folyamat, amit a mezőgazdasági forradalom harmadik nagy kulcskomponensének szokás nevezni, nem más, mint a precíziós gazdálkodás. A két nagy technológiai váltás – a gépek megjelenése és a géntechnológia térhódítása után – ez a folyamat az, amelyről most, a huszonegyedik században foglalkoznunk kell.

Nevezhetjük „okos gazdálkodásnak” is – hiszen ennek a módszernek pontosan az a lényege, hogy a termelés folyamata, a különböző beavatkozások mind-mind azon adatok összeségének felhasználásával és elemzésével történnek, amelyek arra az adott helyre jellemzőek.

Így ez a gazdálkodás műszaki, informatikai és termesztéstechnológiai adatokat elemezve és értékelve lehetővé teszi azt, hogy egy búzatáblán belül akár kisebb egységekben is gondolkodjon a termelő – a meglévő adatok alapján láthatja azt, hogy milyen zónákra osztható egy nagyobb terület.

Egyszerűbben is fogalmazhatunk: a megfelelő helyen, a megfelelő időben a megfelelő terményt termesztjük. Ezt jelenti az okos gazdálkodás – és ennek elérésével vált valóvá egy magasabb szint a mezőgazdaságban. Hatékonyság – és ne feledjük: környezetvédelem is. Ugyanis a bejuttatott műtrágya vagy vegyszer mennyisége is csökkenhet, hiszen az adatokból láthatjuk, mikor van rá valóban szükség.

Szeretnél még több információt megtudni rólunk? Nézd meg a főoldalunkat, ahol még több részletet árulunk el a GrainMonitor-ról!

GrainMonitor LLC

GrainMonitor LLC. © 2020 Todos los derechos reservados

es_ESES

Renner Hajnalka

Segíthetek? Keressen bizalommal!